#REFutás — 2025.10.19
Október 19-én, vasárnap a reformáció emlékére, idén is megrendeztük #REFutas elnevezésű közösségi alkalmunkat. Amint a neve is mutatja (és az alábbi képekből is kitűnik), ezen a napsütötte délutánon a mozgás volt a középpontban — mert ahogy a lelkünkkel, úgy a testünkkel is szükséges törődnünk. Mi ezt, a közösségünk építésével karöltve igyekeztünk megtenni. Az 1517 méteres futás (vagy séta) során nem az egymás legyőzése volt a szándékunk, hanem az, hogy együtt legyünk és egymást erősítve érjük el az egyénileg kitűzött célokat. Van, akinek az 1517 méter séta is megterhelő lehet, van, akinek ennek a sokszora sem az. De ha legyőztük az akadályokat és van kivel megosztani az örömünket, az az igazi ajándék. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy közösségünket ily’ módon is erősítsük.
Köszönjük Mészáros Róbertnek a bemelegítésben nyújtott segítségét, Fehér Dánielnek pedig a fotókat!
Gyülekezeti kirándulás Miskolcra — 2025.07.17-20.
Július 17-én Miskolcra indultunk, ahol a szállásunk elfoglalása után ellátogattunk Diósgyőrbe. A még felújítás alatt lévő vár külső megtekintése után a szomszédos Tündérkertben tettünk rövid sétát, majd az esti, jól megéredemelt vacsorát a Pizza, Kávé, Világbéke nevű vendéglátóegységben költöttük el, ahol testünket a finom falatokkal, lelkünket a jó társasággal üdítettük fel. Az estét közös játékkal és sok nevetéssel zártuk szálláshelyünkön.
Pénteken a sárospataki Rákóczi Múzeumba látogattunk, délután pedig a kihagyhatatlan Megyer-hegyi Tengszerszemet hódítottuk meg. Volt olyan bátor vállalkozó is, aki az 1 km-es táv felét futva tette meg felfelé.
A szombatot Tokajban töltöttük: a Bodrogon való hajókázást, majd ebédet követően egy tárlatvezetésen vettünk részt a Tokaj Világörökség Bormúzeumban. (Aki arra jár, semmiképpen se hagyja ki, nagyon érdekes, szakszerű és élménydús!) A tokaji látogatás során az ottani bor kóstolása is kézenfekvő — a napot mi is ezzel zártuk.
Vasárnap meglátogattuk miskolci, református testvéreinket, ahol a gyönyörű Deszkatemplomban tartott istentiszteleten vettünk részt. Majd továbbutaztunk Lillafüredre, ahol a Fátyolvízesést és az István-barlangot látogattuk meg — döbbenetes, hogy mekkora ereje van a 10 fokos légtérnek, amikor belépünk a barlangba!
Jelen beszámoló sorainak írója rendkívül élvezte a gyülekezeti kirándulás minden percét és jószívvel ajánlja a helyek (újbóli) meglátogatását! 
Gyülekezeti kirándulásunkat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósítottuk meg.
„Vízjelek” gyermektábor a Felszegen — 2025.06.30-07.04.
Egy hétig újra a gyerekeké volt a főszerep Felszegen. Íme egy rövid, képes összefoglaló:
Jutalom-kirándulás az Aeroparkba — 2025.06.02.
…azoknak a gyerekeknek, akik a tanév folyamán legalább 15 alkalommal látogatták a felszegi istentiszteleteket.
Konfirmandusok kikérdezése és fogadalomtétele a Cegléd-Felszegi Gyülekezetben — 2025.06.01.
Gyülekezetünkben, 2025 júniusában 23 fiatal tett konfirmációi fogadalmat —Kérjük Isten áldását életükre!
„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát.” (2 Korinthus 5:17-18)
A fotókat Fehér Dániel készítette. További képek megtekinthetőek az alábbi linkeken:
Kikérdezés: https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1V_rafmIHbKwenCIlxgaRioZ4JPE39giH
Konfirmáció: https://drive.google.com/drive/u/0/folders/1g3ldAauZwKAOmgMkcztc1R5olvY_5hpU
Ismét temető-takarítás az Öregtemetőben — 2025.04.12.
Április 12-én délelőtt néhány óra erejéig mi is csatlakoztunk az országos Szedd magad!-programhoz, amely megmozdulás keretében újfent igyekeztünk szebbé varázsolni Cegléd legrégebbi sírkertjét. A temető korából adódóan is rendelkezik olyan területekkel, amelyek elgyomosodnak, hiszen az ott nyugvóknak talán már nincsenek is hozzátartozóik, akik a sírhelyeket gondoznák. Most is egy-egy gócpontot tetünk szebbé, hogy a temető méltó legyen szeretteink emlékének őrzéséhez. Köszönjük Cegléd város és Hegedűs Ágota segítségét és közreműködését!
A csatolt fotókat Szokolai Attila és Makai András készítette.
A csatolt fotókat Szokolai Attila és Makai András készítette.
A Dolina-völgyben jártunk — 2025.04.05.
Gyülekezetünkben bevett szokás, hogy kisebb-nagyobb kirándulásokat teszünk együtt. Jó kötetlen formában beszélgetni, megosztani örömünket, bánatunkat egymással, miközben új vagy rég nem látott helyszíneket látogatunk meg.
Április első — zordnak ígérkező — szombatján is egy ilyen túrát tettünk, amikor azonban (az előrejelzések ellenére) csodás kirándulóidő fogadott minket a szomszédban elterülő Dolina-völgyben.
Április első — zordnak ígérkező — szombatján is egy ilyen túrát tettünk, amikor azonban (az előrejelzések ellenére) csodás kirándulóidő fogadott minket a szomszédban elterülő Dolina-völgyben.
Kicsi csapatunk elhatározta, hogy közelsége okán is és azért is, mert sokak számára vállalható az itteni túra, hamarosan újabb alkalmat szervezünk ide — immár főzéssel és egyéb programokkal egybekötve.